szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Herskovits Esztert nem elbocsátották, ő maga döntött úgy, hogy megy, mert nem ért egyet Rózsa Péter menesztésével.

Beadta felmondását Herskovits Eszter, a 168 Óra egyik vezető szerkesztője – tudta meg a 24.hu az érintettől. A lap kiadója már tudomásul is vette Herskovits döntését.

A hetilapnál 12 éve dolgozó Herskovits Eszter azután jelentette be felmondását, hogy a héten elbocsátották Rózsa Péter főszerkesztőt. Őt azért rúgta ki Milkovics Pál, az újságot tulajdonló Telegráf Kft. anyavállalata, a Brit Media vezérigazgatója és résztulajdonosa, mert a lapban megjelent egy többéves Facebookra feltöltött kép Orbán Viktorról és családjáról.

Milkovics szerint ez túllépte a jóízlés határát.

“Szerintem gyerekeknek ott nincs mit keresnie. De bármilyen politikus esetében ugyanezt a döntést hoztam volna” – mondta Milkovics Bolgár György rádióműsorában szerdán.

A most távozó Herskovits Eszter a 24.hu-nak hangsúlyozta:

Személyes döntésről van szó, aminek a legfőbb oka, hogy nem tudnám a korábbi a szakmai lelkesedéssel folytatni a munkát ebben az új felállásban. Nem értek egyet Rózsa Péter menesztésével, de biztos vagyok benne, hogy amíg a kollégáim ott dolgoznak a 168 Óránál, addig nem lesz irányváltás”.

Rózsa Péter helyét a Pesti Hírlap főszerkesztő-helyettese, Makai József veszi át, aki az elmúlt években előbb az Origónál, majd a szerkesztőség távozása után kiürült Vs.hu-nál dolgozott.