szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Két főszerkesztő-helyettes irányítja most a lapot, a főszerkesztő személyére tehet javaslatot a szerkesztőség, de nem ők döntenek.

Index-botrány
Alig néhány hónap telt el azóta, hogy az Index főszerkesztőjének kirúgása miatt felállt a szerkesztőség és új hírportál indított Telex néven, máris menesztették a helyükre kinevezett vezetőket az Index éléről. Szűk fél év alatt tehát két fordulatot is megélt Magyarország egyik vezető hírportálja - kövesse velünk az eseményeket cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Hatékonyabbá, cégszerűbbé válhat az együttműködés az Index hirdetési felületeinek értékesítésével foglalkozó Indamedia és az Index között

– mondta Starcz Ákos az Index új vezérigazgatója a Media1-nek, miután hétfőn kiderült, hogy az Indamedia Network Zrt. visszavásárolja a Magyar Fejlődésért Alapítványtól az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését.

Távozik az Index vezérkara

A hvg.hu értesülései szerint egy céges konfliktus miatt távozott az Index főszerkesztője, Szombathy Pál. A hivatalos közlemény ezt megerősíti azzal, hogy az igazgatóság eddig elnöke, Bodolai László marad a cégcsoport médiajogásza. A laptól távozik Sztankóczy András vezető szerkesztő is, az Index részvényeit pedig megvette a Vaszily Miklós résztulajdonában lévő Indamédia.

Ugyancsak hétfőn derült ki, hogy Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő és Sztankóczy András vezérigazgató-helyettes, vezető szerkesztő is távozik a laptól.

Starcz a Media1-nek elmondta, eredetileg csak vezérigazgatói poszton lett volna változás a tulajdonosváltással összefüggésben, Szombathynak felkínálták, hogy maradhat főszerkesztő. Azt is hozzátette, Bodolai László igazgatósági elnököt sem akarták leváltani, de a tárgyalások után végül a vezérigazgató-főszerkesztő közös megegyezéssel távozott, Bodolait pedig visszahívták az igazgatóságból.

Sztankóczy távozásáról az új vezérigazgató azt mondta, hogy azért megy, mert ő Szombathyval együtt ment az Indexhez, és nem akar mással dolgozni.

Jelenleg Kitzinger Szonja és Fekete-Szalóky Zoltán főszerkesztő-helyettes irányítja a lapot, a főszerkesztői pozíciót később fogják betölteni. Starcz szerint a szerkesztőség tehet javaslatot a leendő főszerkesztő személyére, de a végső döntést ő fogja kimondani.

hvg.hu Itthon

Távozik az Index vezérkara

A hvg.hu értesülései szerint egy céges konfliktus miatt távozott az Index főszerkesztője, Szombathy Pál. A hivatalos közlemény ezt megerősíti azzal, hogy az igazgatóság eddig elnöke, Bodolai László marad a cégcsoport médiajogásza. A laptól távozik Sztankóczy András vezető szerkesztő is, az Index részvényeit pedig megvette a Vaszily Miklós résztulajdonában lévő Indamédia.