szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kamarai elnök eredeti javaslata is súlyos csapás lett volna az önkormányzatokra, de most egy lépéssel még ennél is tovább ment.

A Magyar Nemzetnek adott interjúban védte meg Parragh László az iparűzési adó befagyasztásának terveit. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke nemrég Orbán Viktorral tárgyalt, és azt javasolta neki, hogy engedjék el az iparűzési adót. Nem csoda, hogy ezt még a jobboldali vezetésű önkormányzatoknál is nagyon rossz ötletnek tartják, az iparűzési adó jelenti a települési bevételek nagyjából 80 százalékát. Karácsony Gergely főpolgármester úgy fogalmazott, hogy ha a terv megvalósulna, akkor másnap leállna a budapesti közösségi közlekedés.

Parragh most azt nyilatkozta: amellett, hogy két évre elengedik az iparűzési adót, még egy lépésre szükség van.

 „Javasoljuk emellett a kormánynak a további, önkormányzati hatáskörbe tartozó adónemek mértékének befagyasztását”

– mondta. Ide tartozik az ingatlanadó, az idegenforgalmi adó, az építményadó és a kommunális adó is.

„A javaslatunk célja, hogy az önkormányzatok az iparűzési adóból származó bevételkiesését ne az egyéb adónemek emelésével pótolják”

– tette hozzá Parragh.

A kamarai elnök javaslata egyelőre csak ötletnek számít, sem a ma a parlament elé kerülő 2021-es adócsomagban nincs benne, sem más jogszabály nem szól róla.